/Bella/
- Kicsim, meddig óhajtasz még a fürdőben tartózkodni? – hallottam Edward unott hangját a csukott ajtón túlról.
- Mindjárt, édes! – kiáltottam vissza és még egyszer megnéztem magam a tükörben, ahonnan egy borzasztóan rövid selyem hálóing, több kiló smink és egy profin belőtt frizura virított vissza. Hát ez meg ki? Mert, hogy nem a megszokott Bella Swan, az biztos. Nem. Ez egy új, magabiztosabb lány, aki eléri, amit akar. És Ő most Edwardot akarja. Testileg-lelkileg.
Óvatosan kinyitottam a fürdőszobaajtót és kilestem rajta. Szememmel megkerestem Edwardot, odalopóztam mögé és belecsókoltam a nyakába. Éreztem, ahogy az izmai megfeszülnek, majd elernyednek. Megfordult, átölelt és gyengéden megcsókolt. Mohón kaptam az ajkai után. Mikor el akart tolni magától megragadtam az ingje gallérját és nem is szándékoztam elengedni még egy darabig.
- Bella…-suttogta, de ajkaimmal betapasztottam a száját és éreztem, ahogy minden önfegyelme a porba hull, és vadul csókolni kezd. Ez az! Nyertem. Most már csak élveznem kell. Nem lesz nehéz…
Mikor felébredtem szememmel azonnal Edwardot kerestem. Mocorgásomra az ágy végében kipattant két sötétarany szempár. Elmosolyodtam, mire az Ő íriszei még sötétebbek lettek.
- Örülők, hogy felébredtél, kedves. De, ha rám hallgatsz nem kezdesz el mocorogni…- Hirtelen felment bennem a pumpa.
- Te most fe… Aú!- sajnos igaza volt. Nem kellett volna, ekkora hirtelen mozdulatot tennem a kezemmel.
- Én megmondtam.
- Okostojás. Miért kell neked mindent olyan tökéletesen tudnod?
- Ez a dolgom. Hogy mindent jobban tudjak, mint… - elharapta a mondat végét.
- Mint én? Ezt akartad mondani? És mi lenne, ha én is mindent olyan jól tudnék csinálni, mint te? Mi lenne, ha én is vámpír lennék? – ezt már szinte ordítottam.
- Ezt már megbeszéltük, édes. A válaszom eddig is határozott nem volt, a tegnapi éjszaka meg csak megerősítette ezt az álláspontomat.
- Mi? Neked nem volt… nem volt jó?- hüledeztem.
- Dehogynem, ez volt életem legjobb élménye, de nem akarom, hogy minden ilyen „akció” után szilánkosra törjön a könyököd.
- Mi? De hát a könyökömnek semmi… Aú!- meg akartam mutatni neki, hogy a karomnak nincs baja, de nem jött össze, mert hatalmas fájdalom nyilallt bele.
- Édes, tényleg jobban tennéd, ha nem mocorognál. Beküldöm Carlisle-t , hogy adjon neked fájdalomcsillapítót- tudtam, hogy csak menekülni akar, ezért amikor fölállt az ágyról, ép kezemmel megragadtam a csuklóját.
- Nem, Edward. Ezt meg kell beszélnünk.
- Nincs mit megbeszélnünk. Nem csinálunk többet ilyet és kész.
- Nem! Nekem jó volt és tudom, hogy neked is. Nem vagyok hajlandó lemondani erről a fajta szolgáltatásodról!
- Márpedig muszáj leszel, mert nem akarom kockára tenni az életedet- úgy tűnt, Ő ezzel lezártnak tekinti a vitát.
- És mi lenne, ha átváltoztatnál? Akkor nem kéne azon aggódnod, hogy kárt teszel bennem.
- Arról szó sem lehet. Nem veszem el a lelkedet a kedvedért- kiabálta Edward.
- Nem csak te tudod megtenni- akadékoskodtam.
- Bella!- csattant föl már nagyon dühösen. - Ha megpróbálod akármelyik másik Cullent beszervezni, isten bizony, elhagylak.
Megfordult és hatalmas léptekkel átszelte a szobát. Mikor a keze már a kilincsen volt, megszólaltam:
- Nem csak te tudsz ezzel fenyegetőzni, Edward- hangom alig volt több suttogásnál, de tudtam, hogy Ő így is hallotta.
- Tessék?- pördült meg a tengelye körül.
- Jól hallottad. Edward… Nekem ez így nem megy. Egyfolytában azon aggódni, hogy mit tehetek meg, ha a közelemben vagy és mit nem. Természetesen mindig szeretni foglak, de ha nem vagy hajlandó átváltoztatni, akkor én szépen fogom magam, kisétálok azon az ajtón és vissza se jövök- Ez mind szép és jó, csak még az elhatározás hiányzott.
- Bella, édesem… Te arra képtelen lennél. Egyszerűen nem tudnád megtenni- mosolygott Edward.
Erre a megjegyzésre olyan mérges lettem, hogy legszívesebben letöröltem volna a képéről azt az önelégült vigyort. Szerencsére még időben megállítottam a kezemet, mielőtt az is ripityára tört volna. Helyette inkább a képébe üvöltöttem a durva szavakat:
- MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL? HOGY TE VAGY A VILÁG KÖZEPE? HÁT, KI KELL ÁBRÁNDÍTSALAK! NEM MIATTAD FOROG A FÖLD! NEM CSAK NEKED VAN JOGOD ÖSSZETÖRNI MÁSOK SZÍVÉT! ÉS AMUGY IS VAN MÁS IS A VILÁGON, AKI MELLETT TALÁN MÉG BOLDOG IS LEHETEK! LÁTOD? NINCS SZÜKSÉGEM RÁD!- erre a megjegyzésre Edward arca elkomorult, majd mérhetetlen fájdalomnak adta át a helyét, nem csodálom, hiszen nagyon szíven üthettem. De nem érdekelt. Fájdalmas arcát nézve, majd’ megszakadt a szívem, ami csak feldühített.
Hirtelen megjött az elhatározás. Kipattantam az ágyból, fölkaptam egy farmert és egy pólót. Közben végig a hátamban éreztem kedvesem izzó tekintetét. De nem néztem Edwardra. Nem engedhettem meg magamnak, mert akár egyetlen pillantás azokba a könyörgő szemekbe és mindent eldobva a kezemből szaladok ölelő karjai közé. És ezt most igazán nem akartam megtenni.
Fölkaptam a hátizsákomat, telepakoltam ruhákkal és kiviharzottam a szobából. Arra számítottam, hogy Edward az ajtónál majd elém áll, de nem történt meg, így egészen a lépcső aljáig sikerült gond nélkül eljutnom. Ahol ugyanis beleütköztem Alice-be. Szó szerint. A háta mögött észrevettem a család többi tagját, egyet kivéve. De mégis miért foglalkoztat Edward? Ezen nem volt időm gondolkodni, mert az ütközéstől majdnem felborultam. Mikor megtaláltam az egyensúlyomat, Alice egy vékonyka borítékot csúsztatott a kezembe.
- Ezt meg minek?- kérdeztem.
- Szükséged lesz rá- mondta a lány. A háta mögül fájdalmas üvöltés hallatszódott, amire mindketten összerezzentünk. A hang tulajdonosára gondolva, összeszedtem magam, hogy megemeljem ólomsúlyú lábaimat és bánatos pillantásokkal a hátamban kisétáljak a bejárati ajtón keresztül Edward és a többi Cullen életéből. Örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése